2009. 12. 15.
Seggfejkatalógus 3. – az utolsó előtti felvonás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bár megszámlálhatatlanul sok hülyegyerek vett körül mindig, a Katalógusba nem mind sorolódtak bele: vagy nem voltak elég bénák, vagy nem voltak elég viccesek. Egy kis sátánkodás, egy apró, minden kellemet és bájt nélkülöző lelépés nem elég ahhoz a negatív ranghoz, amit ez a csodás és nívós jegyzék megkíván. Ezt csak azért bocsátom előre, mert az egyik ex felhívott, és nehezményezte, hogy őt kihagytam a felsorolásból. „Nem voltál elég gyökér” – vigasztaltam, és megkértem, olvassa el a sorozat búcsú-etűdjeit, és gondolkozzon el azon, őtőle miért csak annyi telt, amennyi.
 

1. A Mágus – és a Nagymesternőség titka

A főiskola második évében jártam, barátnőmmel, Judittal éppen méláztunk a Kazinczy utca legendásan lepukkant előterében. Ekkor lépett oda hozzánk Ő. Ronda volt, mint az ördög öregapja, alacsony, fekete hajú, szőrös, és a lukas cipőjén keresztül áradt felénk a lábszaga. De mi fiatalok voltunk és kalandvágyók, még hagytuk, hogy bárki hülye megszólítson minket. Ő közénk telepedett. Azt ecsetelte hosszan, hogy már régen kinézett magának minket, így egyben, kettőnket, csodásan kiegészítjük egymást, és így ketten pont passzolunk Őhozzá, akit amúgy, mert most gyorsan be is mutatkozna, csak egyszerűen Mágusnak hívnak. És ha már ilyen szépen összejöttünk, ő azonmód jósolna is nekünk, magának már kivetette ezt a mesterhármast, kétség nem férhet hozzá, jó lesz. Előkapta a saját maga készítette tarot-ját – elég primkó változat volt, füzetlapokon kezdetleges figurák –, és megkérte először Juditot, húzzon. Mit ad isten, épp a Főpapnő lap jött. Rögtön rá nekem is. A Mágus átszellemülten nézett ránk, hogy naugye, ő megmondta, a Mágus és két Főpapnő a mesterhármas. És hogy engedélyt kér, hogy ezentúl Nagymesternőnek szólítson minket. (Mi innentől magunkat Nagymesternőnek nevezzük, később a titulusunk az Elektrik Bugi Kommandóban szilárdult meg teljesen). Az engedélyt megadtuk, nem sejtve, mit zúdítunk magunkra. A Mágus ugyanis rögvest felajánlotta, hogy az alagsori klubhelyiségben egy hármas orgiával szentesítsük a szövetséget. A szaga már kezdett elviselhetetlenné válni, meg hát a dumája is egyre kellemetlenebb lett – megpróbáltuk elzavarni. Nos, ez nem ment könnyen. Vagyis sehogy sem ment. Ránk tapadt. Szívósan a nyomunkba szegődöt. Csak úgy dőlt belőle a sok perverz marhaság. Judittal úgy gondoltuk, ideje lelécelnünk. Összenéztünk, és háromra elkezdtünk rohanni. A Mágus utánunk. A lépcsőknél egy kis bebújóba menekültünk, de észrevett minket. És akkor vettük észre mi is a lényeget. A slicce nyitva volt, alsógatya nem volt rajta, hatalmas, nem emberre méretezett barnás nemiszerve meredten figyelt felénk. Hab képződött a szája szélén. Mit mondjak, ekkor megijedtem, tényleg. Odavakkantottam Juditnak, hogy sprinteljünk a portásfülke felé. Aki látta iszkolásunk, soha nem feledi. Mint egy rossz képregény: két lány szalad egyszerre sírva és nevetve, és mögöttük a szatír, ágaskodó fallosszal. Addigra már futótűzként terjedt a suliban az eset híre, kijött a rendőrség, lefogták a Mágust, aki folyamatosan szitkozódott, és elvitték. Többé nem láttuk, ki tudja merre járhat. A mi Nagymesteri rangunk viszont örökre megmarad...

2. Üvegfalra kenődni

Kicsit líraibb lesz a következő kis epizód, ami pár évvel ezelőtt történt. Nagyon romantikusan kezdődött, éjszakai titkos randik, aztán a járás, mint ahogy mások csinálják, nekem idegen ez a forgatókönyv, csak őrültek jöttek mindig kifacsart szitukban, de ez – úgy nézett ki, rendes kapcsolat lesz egy rendes taggal, aki mellett talán én is rendes lánnyá válhatok. Esténként vacsizni mentünk, filmeket néztünk, ismerkedtünk, satöbbi. Eltelt így vagy két hónap. Kedves volt, rendes, nem láttam semmi jelet, ami ezt az idillt megzavarhatná. Reggelente mindig ágyba kaptam a kávét (bár ő nem kávézott), kaptam kulcsot is persze, mert ő előbb ment dolgozni, én meg ugye nem csináltam semmit. Minden olyan nagyon tüchtig és rendes volt. Aztán jött a reggel. Még fenn voltam a galérián, éreztem, hogy száll fel a kávéillat. Mennyei – gondoltam – ez lehet a járás lényege, ez az összhang, ez a kávéillat, az ilyen reggelek. Hallom, hogy keveri az édesítőt a feketémbe, és szól: „Jó reggelt.” „Jó reggelt cica” – feleltem. És akkor így folytatta: „Tudod Orsi, ma reggel rádöbbentem, hogy a Jóisten mégsem egymásnak teremtett minket. A kulcsot lécci dobd be a postaládába, ha elmész.” „Mi van?!” – akartam válaszolni, de a meglepődött lendülettől nem vettem számításba a galéria üvegfalát. Úgy felkenődtem, ahogy az kell. Egy teljes hétig volt dagadt a fejem. A mivan-omra azóta sem jött válasz...
 

Még három gengszter maradt, hamarosan őket is rivaldafénybe állítom. Addig is éljen a romantika, a szerelem mágiája és a két ember között leomló üvegfalak valósága...
 

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés