Karafiáth-Nagymesternő
2009. 12. 09.
Seggfejkatalógus 2.
Seggfejkatalógus 2.
Akárhogy osztok-szorzok, bármint próbálom szépíteni a dolgokat: a Fekete Listám jómadarainak száma nemhogy csökkenne, inkább nőttön-nő. Felvetődnek a múlt sötét katlanából a pokoli férfinevek, nemüknek szégyenei, akik nem illették kellő figyelemmel, szerelemmel és odaadással Nagymesternőjüket. Most kikerülnek Orsi-néni szégyenfalára, amibe rögtön be is verhetik a fejüket, szánva-bánva a múlt hibáit.
 

Épp most telefonoztam Veronikával (Czapáry), és nyavalyogtam, hogy nem megy ma, kivagyok, hulla lettem, lenullázódtam, nincs semmi a fejemben. Én, aki már-már úgy működöm, mint egy emberi robot (határidők, fellépések, ez-az) mindent betartva, sosem késve, pontosan: ma feladtam. Kész. Késik a bejegyzés is, az meg, hogy a telefont egy ideje nem veszem fel, az már fix (amúgy végleg le fogom tenni, csak email, az nem veszik el, ott a mementó, visszakereshető, és pontos), de hogy üljek csak a gép előtt, semmire sem gondolva, ám a feladatok, kötelességek rémisztő árnyékában – ez új. Azt hiszem, túlvállaltam magam. Veronika azt tanácsolta, akkor ezúttal ne akarjak semmilyen lenni, álljon itt, hogy beütött az error, legyen a düh posztja, vagy a fáradt legyintésé, működtesse a véletlen. Ám az időm szabott, a nagymesteri szó kiporciózott, meg hát a Seggfejkatalógus egy-egy cédulájának kiemelése és forrongó felolvasása végül is eredhet jelenlegi hangulatomból. Kezdjük egy kis gimnazista emlékkel (a neveket megváltoztattam, mert kérték).
 

A bemutatómra, december harmadikán, eljött két régi kedves osztálytársam is, Vera és Pali. Velük amúgy is tartom a kapcsolatot, bár csak ritkán, de akkor jókat nevetünk: van min, a gimis énünk ha lehet, a mostaninál is szórakoztatóbb. Nos, az osztályban mindenki Paliba volt belezúgva, hosszabb-rövidebb ideig, de ez érthető is, hiszen cuki feje volt, és mindig lehetett vele másokat cikizni (ez ma sincs másképp). Az órai levelek bizonyítják, milyen körmönfontak, és rosszindulatúak a csajok már 14 évesen! Megvan egy levél, melyben Esztit vigasztalom: „Azért, mert Pali ma nem köszönt neked, még biztosan szerelmes beléd, láttam magyar órán, ahogy errefelé nézegetett….” A másik levelet Jucinak írom, hogy milyen egy ostoba az Eszti, nem veszi észre, hogy Pali voltaképpen érte, Juciért bomlik. Ám közben tudtam: Pali csak és kizárólag engem szerethet. Nos, most, 14 évvel az érettségi után, az én ünneplésemen végre megkérdeztem: „Te Pali, végül is kibe voltál szerelmes annak idején?” Annyira váratlanul érte a kérdés, hogy őszintén kibukott belőle: „Abból az osztályból? Hülye vagy, csupa béna csaj…”
 

Ezek béna csajok? Akiknek ilyen humoruk van? Közben pedig belezúgtam a matektanárba. Persze csak olyan plátóian. Őt harmadikban kaptuk. Elődje, Benedek apó is megosztotta a lányokat. Jucival biztosak voltunk abban, hogy meleg. Tippelgettünk, fogadásokat kötöttünk, szimatoltunk. Egyik reggel Juci jött a megoldással: „Orsi, ma kiderül, mi a helyzet. Megálmodtam! Ha belép Benedek apó, és leül a bal oldali székre úgy, hogy a lábát szétveti, és aztán a jobb kezével mutat a táblára: semmi kétség, meleg.” Nos, Benedek apó bejött, leült a bal oldali székre, szétvetette a lábát, és jobb kezével a táblára mutatott. Egy hétig örömködhettünk csak a bizonyosság felett: aztán kirúgták, mert rajtakapták a szertárban egy elsős kiscsajjal… Na de jött az erőemelő férfiidol, aki mindig feladatmegoldó masszázst adott, ha valami nem ment, és az orrával furulyázott, ha valami sikerült. Csodás ember volt, megbuktatott félévkor. De öröm volt az óráira járni. Nos, ő meg elvett egy csinos nőt, negyedikben, épp a ballagási bankett idején ikrei születtek. De ő igazából nem seggfej, az ő szemében én voltam az: kihívott a táblához, direkt adott valami feladatot, csak hogy röhöghessen, és azt mondhassa, én vagyok a kedvence, a baráti társaságban mindig azon nevetnek, hogy van egy különlegesen ostoba tanítványa…
 

Maradjunk még mindig a gimnáziumban. Abból az időből ered Hajni barátnőm mondása, „A nincsen nap baklövés nélkül”, és ez nem véletlen. Ám az osztály hülyéje, aki furán próbált udvarolni, örökre a lelkembe vésődött. Ő hiába rajongott, mégis bekerült a kis katalógusba, méghozzá önhibáján kívül. Péter koslatott a nyomomban, nem lehetett lerázni. Minden alkalmat megragadott, hogy a közelemben legyen. Egyik nap Hajnival eszünk a menzán, már a második fogásnál, a mákos tésztánál tartottunk, mikor kis tálcájával mellénk telepedett. Ő csak másodikat evett. Próbált ismét humorizálni, de csak saját maga nevetett a viccén. Ám a kacaj közben a torkán akadt a főfogás egy falatja, ami egy különös véletlen folytán az orrán jött ki pár másodperccel később – és már nem volt rajta mák. Hajni barátnőm minden méltóságát összeszedve ennyit vetett oda neki: „Pusztulj innen.” Én lefejeltem az asztalt.
Most több nem jut az eszembe, ennyi volt a móka mára, emelem kalapom azok előtt, akik végigolvasták.
 

Képek:
Géppuskával. Fotó: Lukács Dávid (in: Nők Lapja évszakok)
Cilinderrel. Fotó: Légrády Dávid
Fogorvosi-villamosszékben. Fotó: Marjai Judit
Csajok a sloziban, ballagás: családi archívum


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés