Karafiáth-Nagymesternő
2009. 11. 24.
Csak nőknek!!!! A fogyókúranaplóm
Csak nőknek!!!! A fogyókúranaplóm
Egész eddigi életem a fogyókúrák bűvkörében telt. Mindig kövérnek éreztem magam, egy időben az is voltam. És aki egyszer kövér volt, abban mindig ott él a kövér lány. Az nem tud úgy elmenni egy kirakat előtt, hogy meg ne nézze, hogyan mozdul a feneke, jónak tűnik-e abban a fénytörésben. Az mindig felveszi a strandon a strandkendőt. Az egykori testesben ott lapul mindig a félelem a visszahízástól. Persze kislányként ez jórészt alap nélküli para volt, nem is értem, hogy lehetett 10 évesen a kedvenc olvasmányom a Molettek kézikönyve. Ez végképp elültette bennem a rettegést, főleg az ünnepektől. Volt benne egy karikatúra, egy kétszáz kilós hölgyet ábrázolt a mérlegen. Aláírás: Az ünnepek súlya. Magamat láttam benne. Pedig akkoriban igazi kis vékony rigócska voltam. De azt éreztem, kihízom a lakást, az univerzumot, végem. Saját félelmeim kalodába zártak.



Aztán egyenes út vezetett az anorexiáig. Hónapokig nem ettem csak pár szem zöldborsót és banánt, 45 kilóssá váltam (akkor már 170 cm voltam), elájultam, satöbbi. Irány a doki. Na, ő úgy feltáplált, hogy azt máig nem hiszem el. Akkor lettem valóban dagadék. Szörnyű volt. Persze idővel a hiúság megtette a dolgát, visszalépegettem az alaphelyzetbe. Szépen, lassan, csak a félelmeket megtartva.

Felütésként álljon itt egy „novellám” 1989-ből. Önéletrajziságához kétség sajnos nem férhet.
 
Le kéne fogyni

Gitta a konyhában üldögélt. Evett, szokásához híven. Most éppen kókuszrudacskákat. „Le kéne fogynom – gondolta – elég nagy a fenekem.” Aztán hozzátette: „Meg a hasam. A combjaim vastagok, a fejem akkora, mint egy érett dinnye. Igen, le kéne fogynom. Sokan mondták már. A szüleim, a barátaim. Egyszer már fogyókúráztam – emlékezett vissza – nem is olyan régen, két hónappal ezelőtt. Akkoriban állandóan abonettet ettem diabetikus főzelékekkel. Szörnyen éreztem magam. Nem próbálnám meg újra, annyira förtelmes volt. De azért le kéne fogynom, azt hiszem, így nem tetszem a fiúknak. Ők a vékony lányokat kedvelik, nem a töltött galambokat. Á, nem is érdekelnek a fiúk! De azért mégis le kéne fogynom. A ruhák sokkal jobban állnának rajtam, ha karcsú lennék. Felvehetnék miniszoknyákat, szűk farmerokat” – már a lehetőségtől felcsillant a szeme! „Igen, le kéne fogynom, akkor nem lenne rossz a közérzetem, nem izzadnék olyan rettenetesen. Milyen csodás lenne!” Egészen eggyé vált a lelkesedésével. Nem is vette észre, hogy közben vészesen fogynak a kókuszrudacskái. Aztán visszatért a földre: „Á, nem is olyan rossz így. Aki szeret majd, annak így is tetszeni fogok. A bő ruhákat különben is jobban kedvelem, és nem is izzadok olyan nagyon” – vigasztalta magát. „De lehet, hogy újra fogyókúrázni fogok. Majd holnap eldöntöm” – és ezzel a szájába tömött még egy rudacskát. Az utolsót.


Aztán tavaly beszabadulhattam egy fogyasztószalonba. És életemben először fogyasztottak le úgy, hogy nem szenvedtem, nem kínlódtam. Aki hasonló problémákkal küzd, olvassa tovább soraimat, hátha másnak is segítek kicsinosodni…
 
Fogyókúra-naplóm a Relax Spa szalonban (részletek)
2008 tavasza
 
Totális nullpont
 
Ha elégedett lennék magammal, fel sem merülne a fogyókúra ötlete. Igaz, nem is bennem merült fel. Az utóbbi hónapokban nem vizsgálgattam magam, elvoltam a temérdek utazással és munkával, nem tűnt fel semmi. Az utolsó kísérletem magam emberi formába hozására január végén vallott csúfos kudarcot. Pedig két hónapig mindent megpróbáltam. Iszonyú bérleteket vettem, vízi aerobikra, úszásra, vákumos csodagépre. Beszereztem narancsbőr elleni krémet, mályvás fogyasztó teát, és belevetettem magam az erőt próbáló rendszerembe. Eleinte remekül ment minden, volt szorgalmam, kitartásom, és megvolt a cél is: a tavaly nyári cipőkanállal felapplikálható farmeromban tündökölni újra. Cseles az ügy, ugyanis gumis az anyaga, szóval nem csak belepasszírozni szerettem volna magam, hanem jól is kinézni benne. Akartam azt az érzést, hogy például le tudok ülni, és nem göndörödnek, pöndörödnek a derekára a szörnyű zsírcsomók. Az első két hétben remekül ment minden, tartottam az előírt diétát, ittam a teát, örömömet leltem a lemondásban. Aztán egyszer csak arra gondoltam, ha a hétfőt kihagyom, nem dől össze a világ. És a szerdát is. A pénteket is. Aztán elutaztam. Síelni. Ám azt az egy hetet nem lehetett a sport hetének nevezni: egész nap ettünk, hatalmas ivászatokat iktattunk a napi programba. Majd eljött a nyár. amitől előre féltem. De megoldottam ezt is: nem mentem strandra, és a nyári divat is cinkosommá szegődött – hosszú, bő ruhákban messziről még légiesnek is tűnhettem akár. Engem amúgy sem mondanak kövérnek, alkatom normális és formális, öltözködéssel el lehet fedni a felszín hibáit. A barátommal pedig óriási mázlim van. Vagy húsz kilóval voltam több, maikor annak idején összejöttünk – neki ahhoz képest minden csak jó. Ám magamat nem tudom becsapni. Erre hétvégén jöttem rá. Szokatlanul meleg volt szeptember első hétvégéje, kimentünk hát a gödi fürdőbe. És mit mondjak, nem éreztem jól magam a bőrömben. Magamra tekertem hát a cseles strandkendőimet, próbáltam a saját figyelmemet is elterelni arról, ami magamban zavar. Hát igen: van min segíteni. A szokásos fenék-combok-has háromszögről beszélek. Ami bizony nem olyan, amilyennek álmaimban látom magam. Amúgy tényleg nem sok a baj velem, szerencsére a lábam hosszú, és melltájban sincs semmi problémám. A karom feszes, ez ügyben nem kell aggódnom. Néztem a többi nőt. Szigorúan a velem egyidőseket és az idősebbeket. Köztük még akár jól is nézek ki. De mi lesz tíz év múlva, ha most nem kapom össze magam? Úgy érzem, ha elérném a kívánt formát – mert túlsúlyos egyáltalán nem vagyok, talán ha négy kiló állandóan változó felesleg van rajtam – akkor azt biztosan tudnám tartani. A jó ügyért talán le tudnék mondani a sörről, a pizzáról, és jaj, a sztracsatellás fagyikról is. Két nap múlva belekezdek egy új módszerbe. Meglátjuk, én is meglátom-e az eredményt a tükrömben, elégedetten. Addig gyorsan eszem egy tál tejbegrízt, hatalmas adag kakaóval. Annyira beleéltem magam a nagy változásba, hogy elkapott az éhség. Na, például erről kéne leszoknom…
 
A sportot én akár el is feledhetem, én nem leszek a fittness rabszolgája!
 
 
Első alkalom
 
Húztam, halasztottam az új módszer kipróbálását. Majd holnap – ez volt a jelszavam, szokás szerint mindig egy nappal elodázni a kezdést. Indokom akadt: hol egy ebéd rég látott barátnővel, hol egy balatoni főzőtéboly terhes, tehát mindig éhes kismamákkal, hol egy születésnap, hol egy elutazás. Ám szerda délelőtt, két héttel a betervezett kezdés előtt elindultam a Fazekas utcába, a RelaxSpa életmód és fogyasztóközpontba. Életmódom persze sok-sok kívánnivalót hagy maga után, ezzel hamarosan szembesültem is. Csapkai Julianna időelcsúszásom ellenére kedvesen fogadott. Az asszisztensétől rögtön kaptam egy gyógynövény teát és egy papucsot, elkezdhettük a megbeszélést. Megtudtam, hogy az Alpha Spa Systemmel startolok. Mikor kiderült, hogy ma még (bár már dél volt) egy falatot sem ettem, ellenben ledöntöttem négy kávét, desszertként pedig fél doboz cigarettát (megtudtam, hogy a szalonban van dohányzásról leszoktató kezelés is), az asszisztensnő és Julianna egyszerre szisszent fel. Egyből kaptam még egy gyógyteát, és egy szelet fehérjében gazdag, ám szénhidrátban gyenge csokoládét. Mit mondjak, isteni, vettem is belőle többet, hátha rám jön később a kóros édességvágy. Kiderült, hogy mindennek alapja a rendszeres étkezés, meghatározott étrend szerint. Számomra ez lesz a legnehezebb: egész életemben semmi rendszer nem fedezhető fel, miért éppen az étkezésre ügyelnék? Van, mikor egész napi menüm két tábla csokoládé, vagy éppen három mirelit pizza. És persze a rengeteg kávé, alkalmanként sör, és száraz vörösbor. Igazi tróger-menü mindegyik. A lényeg, hogy nem szabad a reggelit kihagyni, a bioritmus miatt sem, és azért sem, mert éhgyomorral könnyen rosszul lehet az ember, ha a gépből kilép. Aztán körbevezettek a szalonban. Megnéztem a különböző fázisok fogyasztószobáit, a kozmetikai kezelések helyét. Aztán beléptünk az Alpha Spa szobába, első kínzatásom helyszínére. Nem kellett volna félnem. Bugyira vetkőztem, bekentek valami illatos, fahéjas kenőccsel (koffeinben gazdag kence, ami állítólag segít a méreganyagok kiválasztásában), körbetekertek nylonnal, beállították a kapszulát hetven fokra, és én belefeküdtem. Az elején megkérdezték, klausztrofóbiás vagyok-e, de ha az lennék, ez a gép akkor sem zavarna – a szoláriummal ellentétben itt a fejem nincs bezárva. És elkezdődött a kellemes relax. Mert nekem az első perctől a melegítés harmincadik percéig nagyon kellemes volt csak feküdni a csodás forróságban, és élvezni a masszírozást. Ha lehunytam a szemem, a tengerpartra képzeltem magam. Választhattam volna ellazító zenéket, de azt majd legközelebb. Most épp eléggé ellazítottak az édes csinosodás felé szálló gondolataim.


A diétáról – először elméletben
 
Életmódváltás nélkül nincsen fogyás – ez a legalapvetőbb, amit tudomásul kell vennem. Olyan csodamódszer a világon nincs, ami arról szól, hogy egyél meg napi tíz láda habcsókot, öblítsd le francia konyakkal, és heveréssz naphosszat, majd egy hónap múlva hat kilóval könnyebb leszel. Azt egyébként nem értem, a franciáknak miért van szüksége fogyókúrára, miért kellett épp nekik ezt a rendszert kifejleszteniük (a szalonban ugyanis francia gépekkel folyik a kezelés), mikor a franciák konyhája nem egy nagy szám. Hát még az éttermeik: lilliputi fogások ebédlő nagyságú tányérokon… A lényeg, hogy én szeretek enni, bármikor és sokat. A bármit csak azért nem igaz, mert vegetáriánus vagyok. Egy rizikófaktorral kevesebb – elképzelem, hogy néznék ki, ha kedvenc ételem például a mangalica-szalonna lenne. Félve néztem bele az ajánlott étrendbe, ami külön készült a vegáknak is. Aztán megnyugodtam. Nem radikális fogyókúráról és koplalásról van itt szó. Hanem egy egészségesebb étrend bevezetéséről. Az alapszabály, hogy nagyon sok folyadékot kell inni, minimum két és fél literrel naponta. Szerencsére ez nekem megvan, literszámra vedelem az ásványvizet (szigorúan szénsavmenteset), és rajongója vagyok a teáknak. Napi három zöld tea nálam az alap, és a gyümölcs és herbateák is kedvesek szívemnek. Ezzel nem lesz gond. A reggeli langyos citromos vízzel annál inkább. Brr. Már eltelt két nap, és nem mertem kipróbálni. Pékáruk között teljes kiőrlésű az ajánlott – hát ez amúgy is. Amit száműzni kell a táplálkozásból, az úgyis az élelmiszeripar szemete. Szénsavas üdítők, tartósítószeres konzervek, gyanús felvágottak, vákuumcsomagolt élelmiszerek. És jaj, igen, a rizs és tésztafélék, fehérköretként, vagyis mindaz, amin eddig éltem. A csokikák, a tortillachips, amit esténként a konyhában egy sörrel olyan jó ropogtatni. És igen: maga a sör, az alkohol. Egy kortyot sem. Ez lesz a kemény. Persze, már nem vedelek, mint régebben, de hétvégenként egy-két sört koncerteken meg szoktam inni. Hát ennek most agyő. És búcsú a kagylótól, penészes sajtoktól is, ami pedig számomra a gasztronómiai mennyország. A másik oldalon viszont ott a csoda: csak olyan ételek fogyaszthatóak, amiket szívből szeretek. A sovány halak, a rákfélék, a tehéntúró és a zöldségek. Első kezelés után az utam egyből a bioboltba és a zöldségeshez vezetett, már harmadik napja tartom a tempót. (Két bűnöm volt: egy levendulás csoki, 30 gramm, és feketecsoki, amit a kabátzsebemben találtam, meg egy korsó sör egy koncerten, aminek nem lehetett ellenállni, hiszen olyan csinos fiú hozta oda, csak úgy). És érdekes módon nem is vagyok éhes. Ma reggel-délben-este zöldségeket ettem, különböző összeállításban, hol öntettel, hol sajttal, hol tofuval, és nem érzem, hogy valami hiányozna az életemből. Bár pár napig mindig hajt a lendületem. Hamarosan jön a következő kezelés. Meglátjuk.
 
 
 
A fogyókúra első buktája
 
Szerintem variáljuk át egy kicsit a mondást, mert a fogyókúrára nem igaz. Szóval szerintem minden folytatás nehéz. Elkezdeni könnyű volt. Olvashatták: lelkes voltam, úgy éreztem, hogy csak aprókat kell lemondanom, megy nekem ez a kúra, mint a karikacsapás. Jól berendeztem vele az életem. Reggelire gyümölcs, málna vagy barack, vagy ami éppen van otthon, esetleg teljes kiőrlésű pirítós sajttal. Ez idáig még tényleg nagyon oké volt, egészen addig, míg nem éreztem kötelezőnek. Mert ez idáig soha nem reggeliztem, csak ha utaztam, szállodákban, és akkor nem ilyen finoman: jöhetett a négytojásos rántotta, négy szelet kenyér. De most másfél hét alatt megtanultam, hogy fehérkenyeret semmiképp, margarint soha, mert abban ipari olajok lehetnek, satöbbi, satöbbi. Sajnos, pontosan tudom, hogy ezek mind-mind az egészséges táplálkozás alapkövei, bármelyik magazint kinyitom, ott áll feketén-fehéren, mit együnk, és mit ne. De hát az ember már csak olyan: szívesen bűnözik. Ám én kibírtam bűnözés nélkül. Valóságos étel-ellenőrré váltam az elmúlt időben. Nem lehetett megmaradni mellettem, mindenkinek a táplálkozási szokásait kritizáltam, étteremben, ha végigfutottam az étlapot, undorral dőltem hátra. Én, aki régebben első lendületből rántott sajtot rendeltem sült krumplival és majonézes kukoricával, most rémülten rendeltem a natúr salátát, és a füstölt halat, mert abból baj nem származhat. Mondom, minden ment, mint a karikacsapás. Újra gyakori vendége lettem a zöldségesnek és a bioboltnak, négyszer elolvastam az összetevőket, és nem rendeltem első éhségrohamomnál pizzát, hanem megelégedtem egy félbevágott karalábéval. Remek gyógytea-mixekkel kápráztattam környezetemet. Kedvencem a hársfa-bodza-multivitamin keverék. Egyedül a folyadékbevitelre nem kellett figyelnem – eddig is megittam a magamét mind teából, mind ásványvízből, anélkül nagyon rosszul érzem magam, főképp, hogy annyit dohányzok, hogy azt már bevallani is szégyen. Ám most szombaton valami megtört bennem. Éjfélig bírtam. Fellépésem volt, dolgozott bennem az adrenalin, amíg a színpadról le nem léptem, nagyon jól működött minden. Viszont akkor, hajnali negyed egykor hihetetlen vágyakozás tört rám. Láttam, ahogy a többiek falják a Gödör Klub kétes kinézetű szendvicseit. Láttam, ahogy vedelik a sört. Valami eltört bennem. Taxit hívtam, hogy hazaszáguldok, nehogy bűnbe essek. Ám az éjjel-nappalinál ki kellett szállnom, macskaeledelért. Ránéztem a kosárban mosolygó felfújt, fehér zsömlékre. „Négyet kérek” – rebegtem. És otthon mind a négyet egy-egy harapással (hol volt a megfontolt 25-ször rágjunk meg minden falatot alapelv) eltüntettem. Aztán, hogy ha már lúd, legyen kövér alapon ledöntöttem egy konyakot is. Majd lefeküdtem aludni. Másnap iszonyú bűntudattal és elnehezedve ébredtem. Ám azóta újra tudom tartani a kúrát, erőre kaptam. Lehet, hogy ez a kis bűn még belefért? Következő alkalommal megkérdezem a szalonban a segítőimet…
 
 
Sok kis rezgő macska-tappancs
 
Ez volt a bajom – nincs rendszer az életemben. Ez a kúra erre megoldást kínált: úgy választottam ki az időpontjaimat (hétfő-szerda-péntek délelőtt), hogy azok keretet adjanak a hetemnek. Én, aki reggel tizenegykor még rendesen kamillázom csak az ágyban, kénytelen vagyok hajnalban (na jó, csak az én fogalmaim szerint, mert az kilenc óra) felkelni, elkészülni, reggelizni. Ez egy lépés a rendszeres emberré válás útján. Szóval elindultam a második kezelésre, ami korántsem annyira izzasztó, mint a kapszula. Sőt. Csak derékig kell levetkőzni, öveket raknak rám, és a problémás területekre egy-egy kis tappancs kerül. Na jó, nem macska-mancsnyiak, inkább egy megtermett oroszlánéra emlékeztetnek, de szerencsére csak első érintésre jéghidegek. Aztán ebben a „fűzőben” kell felfeküdni a kényelmes ágyra, és indul a rezegtetés. Eleinte nagyon szoftos, alig érzem, aztán egyre erősebb, végül beáll egy szinten. Csak elsőre kellemetlen, második alkalommal már határozottan élveztem a rezgetést. Ez maga a helyi fogyasztás, célzottan a nehezen ledolgozható területekre koncentrálva. Miközben rezegtem, mint a kocsonya, arra gondoltam, mennyire nem szeretnék a zsírszöveteim helyébe lenni. Amúgy sem nyújtanak túl szép látványt, főleg, hogy nálam például fenéktájon a bőröm felszínét is szépen tönkretették. Azt hiszem, a narancsbőrt utálom legjobban magamon. Sajnálom, hogy korábban nem törődtem azzal, mennyit mozgok, és miket eszem, mert ez a karfiolos látvány bizony ennek köszönhető. Tudom, persze, hogy a narancsbőr teljesen nem számolható fel, de ezzel a kezeléssel, és főleg a bőrbe juttatott hatóanyagokkal kombinálva szépen ki lehet simítani. Egy-egy melegítéses kezelést három ilyen rezegtetés követ. Mostanában időhiány miatt nehezen jutok pihenéshez, hát az itt töltött idő ehhez is hozzásegít. Közben a szalon munkatársai minden kérdésemre válaszolnak, akár a gépekkel, akár a káros élelmiszerekkel kapcsolatban. Némely dolgot kár megtudnom: például, hogy mennyi nehézfémet tartalmaznak a kozmetikumok, például a fokrémek vagy a boltban kapható nem natúr tusfürdők. Mintha az egész környezetünk azon lenne, hogy minket roncsoljon. A Coláról persze tudtam, hogy rettentően káros, de azt nem, hogy maratásra is használják – hogy csak egyetlen dolgot említsek. Ám ami fontos: másfél hét eltelt a kezelésből, és több mint két kilót veszítettem, ami már nem csupán vízveszteség. Érzem is magamon a változást. Például feljött rám a rózsaszín farmerem, amit legutóbb nem tudtam magamra passzírozni. Szóval érzem: veszélyben a zsír, mi mindent megteszünk ellene.
 

Fogyókúra, fél-finis

Lassan már kezdem unni – bárkivel találkozom, azzal fogad: „De jól nézel ki!”. Ez azt jelenti, régen olyan pocsékul festettem?! Tény, ami tény, ha lassan is, és számomra észrevétlenül is, de megváltoztam. Már maga az állagom, ha lehet ilyet mondani. Ez biztosan a rendszeresség, alkohol nélküliség, és a sok-sok vitamin eredménye is. Mintha jobban kirajzolódna a derekam. A combom nem olyan hurkás. Megszerettem a combomat. Nem hittem, hogy ilyet valaha le fogok írni. Megejtettük a bio-rezonancia vizsgálatot is. Bár a géppel kissé szkeptikus vagyok, tudok a körülötte lévő vitákról, a szabadalmaztatója kérdéses személyiségéről, de hát miért ne, megpróbáltuk. Mintha egy űrbázison lettem volna, leülni a székre, fémektől megszabadulni. (Egy fém maradt, az egyik fogamban, ezzel nem tudtunk mit kezdeni – bár a gép kimutatta, ott jelzett, ezen meglepődtem.) Homlokomra és a karomra szíj került. 4 percig kellett ellazulva ülnöm. Mivel éppen tappancsocskák után voltam, ez könnyen ment. (A két esemény között kiszaladtam rágyújtani – hát, megkaptam Julianna rosszalló mosolyát. Hát még mikor bevallottam, mennyit dohányzom…) A kék szín azt jelzi, ha valami rendben van, a piros a rossz pontokat. Megdöbbentem, hogy mennyire jó állapotban vagyok, ennyi év tömény önpusztítás után ez mindenesetre dicséretre méltó. Végigmentünk sorra mindenen: emésztésen, keringésen, satöbbi. Ami nálam necces: az a memóriám, ez ki is jött a vizsgálaton: gingko bilobát és lecitint javasoltak. Azóta szedem is, az eredményt majd meglátjuk. Az általános immunerősítés is rám férne, az mégse járja, hogy az első szellőtől már köhögök, halódom. Ezekre azóta igyekszem figyelni. Kételyeim ellenére a vizsgálat semmi olyat nem mondott, amit ne tudnék elfogadni, de lehet, hogy ez azért van, mert (lekopogom) jobbára egészséges vagyok. Ez a mi családi típusunk: minket úgy kell agyonütni – szerencsére ezzel eddig senki nem próbálkozott a rossz életmódunkon kívül. Viszont a fogyókúrám teljesen beállt, sőt, már csak reggel iszom kávét, a délutáni két-három csészéről lemondtam, és lássak csodát: egyáltalán nem hiányzik. Helyette maté teát kortyolok, ami ugyanúgy, ha nem jobban és hosszabban élénkít. Már a reggeli döglődéseim is eltűntek. Igaz, úgy kelek, hogy már várom a reggelit. A környezetem kissé kerül – de ez már így marad. Mióta felcsaptam az egészséges élet papnőjének, nem akarnak az oltáromnál áldozni. Lehet, hogy irigyek?!

Még a barátnőm, Rita is lefotózott, és ezzel a subjecttel küldte át: a kúrád eredménye.


 
Egyébként azóta sem híztam vissza. Ilyen még nem történt velem. A szalonban a képeket Legát csinálta, mit mondjak, szétröhögte magát. „Mindjárt megkívánlak” – nézett rám, mikor egy szál bugyiban álltam, kék szalagokkal sonkáimon. A végeredményt viszont szerette. Ki érti a férfiakat…
 
Fotók:
A fitness-sorozat: Marjai Judit
Szalon és haverok: Legát

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés