Karafiáth-Nagymesternő
2009. 11. 17.
Seggfej-katalógus 1.
Seggfej-katalógus 1. Avagy eljött az idő, hogy azokról a fiúkról-férfiakról írjak, akik nem viszonozták szerelmemet. Vagy éppen viszonozták, de abban nem volt köszönet. Remélem azóta mind magukba néztek, és mélységesen megbánták bűnüket. De már késő!

A Nagymester szerelmét csak az adott pillanatban lehet megkapni, elég egy rossz mondat, egy tétova elutasítás, és a kegy örökre másé lesz. „Az életem hamvába holt remények temetője” – mondta a kis vörös Anne Shirley, és én, ahogy a múltamra visszatekintek, ugyanezt sóhajthatom csupán. Hány, de hány fellobbant láng, vagy éppen saját tüzében elhamvadó érzelem! Világéletemben szerelmes típus voltam. Az óvodában kezdődött. Nyilván. Vagy már a bölcsiben is? Arra nem emlékszem. Középső csoportos voltam, apró, és magam szerint igazi királylány.



Úgy éreztem, már semmi nem kell hozzá, hogy a nagycsoportos Janó szívét elcsavarjam. (Már akkor is az idősebbekre buktam.) Persze királylánynak öltöztem, ő pék volt. Annyira bennem maradt a fiaskó: királylány várja, hogy a pék a színe elé járuljon. Ez egész délután nem történik meg. A péknél már csak egy kornyadt süti van a tálcán. Ha pék nem megy… megy a királylány. Leparkol pék mellett, mosolyog. „Adsz egy sütit” – rebegi. Mire a pék: „Nem, az már az enyém.” Első lecke a férfiönzésről.

Aztán jött az áltisó.



Se szeri, se száma nem volt szerelmeimnek, persze mindegyik az osztálytársunk volt. Józsi. Ő bukott fiú volt, már másodikban, magasabb a többieknél. Minden lány Józsiba volt szerelmes eleinte. Persze én is. De Józsi Krisztiért bomlott, mint minden fiú. Kriszti fura lány volt, különös, élveteg anyukával, egyszer felfedeztünk nála egy szextársasjátékot, ez évekig mozgatta a fantáziánkat. Nos, nem nyeltem be, hogy Józsi szíve foglalt. Ekkor jött életem első bosszúja. Azt állítottam, hogy meglestem Józsit a fiúöltözőbe, és szörnyűséget láttam: szőrös és pattanásos a segge. Zsuzsival gyártottunk papírseggeket, csupa vörös folttal, és ráírtuk: Józsi fertőző. Teliszórtuk vele az egész iskolát. A lányok kerülték aztán, mint a pestisest.



Jöttek aztán kisebb sikerek, de ez már nem boldogított. Gyuri például, aki szívesen emelgetett. Megvan a naplómban, hogy azt írom róla: „Szeretem Gyurit. Olyan erős.” Vagy Balázs, aki állandóan rajzolt nekem. (Úgy hallottam, gyönyörű fiú lett, és grafikus. Pár éve elmentem Halásztelekre, megkeresni, hol is lakott, de nem találtam se rá, se a régi házra.) Harmadikban mindenki járt valakivel, ha egyedül voltál, az nagyon ciki volt. És mindenki kapott már csókot. Én Balázzsal jártam. Együtt jöttünk haza a suliból, órán leveleztünk, mindig ezüst tollal írta a nevem. Egyik délután, megunva a csóktalanságot behúztam egy bokorba. „Csókolj meg” – parancsoltam neki – „a Zsuzsi és a Balázs már csókolóztak tegnap” Csak nézett válaszul. És annyit mondott: „Én nem szeretek sietni.”



Úgy néztem ki, mint egy árva kisfiú, de a lelkemben már tombolt a nő. Ötödikes voltam. Nyilván egy hetedikesbe szerettem bele. Fél évig koslattam utána, a nevét se tudtam. De vékony volt, kicsi és nagyon szőke, így Zsuzsival, a barátnőmmel fantáziadúsan Szőke hercegnek neveztük. Épp abban az időben költöztünk el Halásztelekről, tudtam, ha nem lépek, szőke herceg sosem figyel fel rám. Ekkor írtam életem első szerelmes levelét, a másolatát máig őrzöm. Hát, abban volt meló. Szív alakúra vágott karton, félbehajtva, lángpirossal keretezve. Középen beleírva kékkel: Szőke Herzegem, NEKED. A levél ennyi volt: „Szia Drága! Elköltözöm a városból, anyuék ott kaptak munkát. Nem szeretnélek elveszíteni. Ezért azt kérem, add meg a címed, és levelezünk, és majd ha nagyok leszünk, találkozzunk is! Kérlek, ne zavarjon, hogy én csak ötödikes vagyok, te meg hetedikes. Puszi, Orsi.” Zsuzsira bíztam az üzenet átadását, ezt meg is tette a nagyszünetben. Hamar jött a válasz: „Anyáddal levelezzél.” Hm.
Innen folytatom, ígérem, a végén eljutok odáig, hogyan lettem később az örök menyasszony:



Képek: archív
Tűzhely, menyasszony: Marjai Judit

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés